Nézőpontból

Tudatosság

Tudatosság egy nézőpontból…

Tudatosság számomra az energia felismerését (is) jelenti.
Amilyen energia „minőségre” kapcsolódok a külvilágból, az a bennem lévő (vagy éppen aktuálisan áramló) energiára „világít” rá. Ha valami „nem tetszik” és ellenállásban vagyok vele, vagy elnyomni próbálom magamban, azzal felerősítem, hiszen még nagyobb erőt adok neki. Ha valami feltölt és örömteli, könnyű, akkor pedig annak azt erősítem.
Amikor felismerem, hogy mi az, ami megjelent, ÖnMAGam egy részét is felismerem, elfogadásba kerülök vele és egy idő után már nem minősítem, vagy címkézem „jó”-nak, vagy „rossz”-nak a megéléseket, ami nem azt jelenti, hogy „érzelemmentessé” válok, inkább azt, hogy nem a körülményeim (vagy a korábbi hitrendszereim) irányítják az életem és már nem „ragadok” bele 1 – 1 korábban „nehéznek” megélt szituációba, élethelyzetbe, sokkal könnyebben tudok váltani és változtatni, haladni az áramlattal, miközben egyre inkább megismerem és elfogadásba kerülök ÖnMAGammal (és rejtett, vagy jól elbújt énrészeimmel).
Az energiát felismerhetem mindenben, amihez és ahogyan kapcsolódom. A zenében, amiket hallgatok, a filmekben, amiket megnézek, az emberi kapcsolódásaimban, a természettel és állatokkal való kapcsolódásimban.
Minél inkább felismerem az energiát, annál tisztábban látom ÖnMAGam (is) és annál könnyebben használhatom, irányíthatom gyógyításra, fejlődésre, tisztításra, töltésre, teremtésre.