Nézőpontból

Tudatos (pár)kapcsolódások

A tudatos kapcsolat, kapcsolódás nem azt jelenti, hogy nincsennek hitrendszerek, vagy nem kerülünk olykor áldozati, megmentő vagy tettes szerepekbe. Hiszen, ahogy egyre nagyobb a bizalom és mélyebb a kapcsolódás két fél között, úgy ezzel párhuzamban egyre mélyebben programozott hitrendszeri minták és nézőpontok mutatják meg magukat.
Ami kapcsolatban sérül, kapcsolatban gyógyul…
Tudatos párkapcsolat számomra azt jelenti, hogy tudom, hogy vannak mintáim, hozott programjaim, hogy reakcióból működök még 1-1 helyzetben (beállok a megmentő, tettes, áldozati szerepekbe), de azt is tudom, hogy ennek különböző szintjei vannak és amikor a Párom „benyom egy gombot” (vagy megjelenik bennem a félelem, vagy a fájdalom) és az energia megjelenik, azonosulok vele, azzal kiis engedem. És megfigyelem, mögé nézek, hogy mi ez a „gomb”? Mi az a program, félelem, nézőpont Bennem, ami ezt váltotta Ki? És megoldom, kiengedem, leveszek minden korlátot, minden láncot, elengedek mindent. Utólag a helyzetre nézve teljesen egyértelmű, hogy Bennem volt a „gomb”, Bennem volt az elakadás, amihez így fértem hozzá, ahogy ez az energia kimegy, és a korlát felszabadul, úgy felszínre jön minden csoda és szeretet, ami alatta van. Megnyílik a szívem, hiszen lekerült róla egy réteg, egy pajzs, ami korábban épült be, amivel „védtem” Magam. Nem a Másikat hibáztatom, ellenkezőleg. Hálás vagyok, hogy elérte, hogy olyan mélyre ment, amivel elértem a korlátot (a gombot). Ha csak én vonódtam be, akkor Neki nincs Vele dolga, de látja, hogy egy minta működik Nálam és hagyja, szeretettel megtartva, hogy kipörögjek belőle.
Ha drámázunk, akkor akció-reakcióból működünk, mindkettőnknél benyomódott a gomb, bekapcsolt a félelem, a védelem. Ilyenkor a helyzetben nehéz felismerni mi történik, hiszen az energia megjenik mindkettőnket behúz, de amikor kipörög, utólag vissza nézve teljesen egyértelművé válik, hogy mi jelent meg.
És kommunikálunk, hogy mi zajlott Bennem, hogy mit kapcsolt be, hogy hogy van Ő ezzel. Ha azt veszem észre, hogy olyan gombot nyomtam be Nála, ami engem már nem visz reakcióba, akkor felismertem, látom milyen minta kapcsolt be Nála és csak hagyom, szeretettel és csendben, ha bepörgeti valami, akkor csak menjen ki, biztonságos teret adva ezzel és megnyugtatva arról, hogy ez egy minta egy olyan minta, egy olyan korlát, ami nem igaz. De az energiának ki kell pörögnie, ami megéléseken keresztül történik.
Ehhez a „típusú” kapcsolódáshoz fontos az egymás iránti bizalom, az Önmagunk és egymás elfogadása és szeretete az egymás közötti kommunikáció, tudatosság, alázat és egy olyan szövetség és együttműködés a Társunkkal, amiben biztonságban vállalhatjuk fel Önmagunkat, érzéseinket, megéléseinket, nézőpontjainkat. Egy ilyen kapcsolódásban együtt fejlődve és gyógyulva írhatjuk át a legmélyebb „sérüléseinket” és mintáinkat és alakíthatunk ki egy szereteten alapuló egyenrangú és hozzájárulás alapú kapcsolatot, drámák és gombnyomogatások nélkül.
Hiszen a gombok egy idő után elfogynak…

nezopontbol_tudatos kapcsolatok